A történet kezdete valamikor a kétezres évek elejére nyúlik vissza. Én több (Budapesten élő és dolgozó) pedagógus felmenővel, családtaggal is rendelkezem. A történet érthetősége miatt fontos megjegyeznem, hogy a párom mezőgazdász családból származik. Úgyhogy az első, közös döntésünk meghozatalakor már rögtön kisebb ellentét alakult ki köztünk: város vagy vidék?  (Mármint, hogy hol telepedjen le a frissen alakult két személyes kis közösségünk, hogy családot alapítson).

      

 

A nálam pár évvel idősebb, és megfontoltabb (most már tudom, hogy bölcsebb) férjem csendes nyugalomra, tiszta levegőre, békére vágyva vidékre szavazott. Persze tőle ez nem is állt annyira távol. Gyermekkorát a tehenészüzemben vezetőként dolgozó apukája mellett is töltő fiúcska (későbbi férjecském) az anyatejen kívül a tehéntejjel is magába szívta a friss, vidéki levegőt. Nem akarom a későbbi jövendőbelim ezen korszakát túlzottan idealizálni, de még a témával kapcsolatban muszáj megjegyeznem, hogy a család bértartásban lévő lovát is gyakran látogatta leendő társam . Ja, meg a vidéki (Budakalászi) nagymama! Hát így könnyű beleszeretni a természetbe, mármint könnyű úgy, hogy az ember viszonylag sűrű légyottok során forrhat eggyé vele! Bezzeg én…

A nyár utóbbi 4-5 hetének csapadékmentes forróságában átizzadt, vergődéssel átforgolódott éjszakájának egyikén eszembe jutott egy régi emlékem a gyerekkoromból. Amikor már gyerekként elegünk volt (mármint az öcsémnek és nekem)  a napokig tartó forróságból, meguntuk az otthoni kertünkbe kitett, a napon melegített lavórok hűsítő vizét, felhívtuk a nagymamát, hogy ha módjában áll és ideje engedi főzzön nekünk szilvás gombócot, és ha lehet, hát lásson vendégül is minket a következő héten, mert mi ezt a nagy meleget már itthon (Kispest, kertes ház!) nem bírjuk tovább. És nagymama szeretettel (és szilvás gombóccal) várt is minket a József Attila utcai lakótelepen, a telep legmesésebb, 8 emeletes panelházának 8. emeletén  (melyben kereken vagy 10 C’-kal volt nagyobb a hőség, mint otthon lett volna).

Ha jól számolom, ez a nagymamám lakott legmesszebb tőlünk a családból (kereken 2 km-re!!!). A többiek: másik nagyszülők, nagybácsi mind Kispesten belül.

Néha azért voltunk a családdal kirándulni. Bóklászó, bogarászó gyerek voltam, szerettem az erdőt,  imádtam a strandokat is, aztán ahogy nőttem a nyüzsgést, a pezsgő városi létet. Megnyugvással töltött el a meghozott (közös) döntés: Budapesten maradunk, (jó családi hagyomány szerint) Kispesten (pontosan anyukámék és a nagymama között, félúton).

Ez volt a boldog öntudatlanságban meghozott döntés, mely egészen mostanáig jó ötletnek tűnt…