A következő állomás, amire fenntartható fejlődés szempontjából érdemes visszaemlékeznem, az már a két gyermek megszületése után lehetett.

Igen, akkor még kitermeltünk egy egész kuka szemetet hetente, komposztálónk sem volt, és nem értettem miért kellett szemetest vennünk a félretett pénzünkből. Van fogalmatok arról, hogy mennyibe kerül egy pofás szemetes, amiben szelektíven lehet gyűjteni a szemetet?

Aztán arra emlékszem, hogy a férjem az akkori (hál’istennek azóta egyre inkább leépülő tendenciát mutató, de akkoriban jellegzetes) morgása közepette okította pedagógus-háztartásbeli szüleimet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságáról. Végül a kos csillagjegyű (tudjátok, fejjel a falnak rohanó) anyukámmal annyiban maradtak, hogy na jó,vejem, ha ez neked ennyire fontos, de csak temiattad. Aztán egy hét múlva: De ez koszos(!!!)… meg: állandóan kocsikáznom kell, hogy kitegyem (mármint a szemetet)… és: ez gusztustalan… aztán: raktam be kesztyűt, és vizet a kézmosáshoz… majd újabb pár hét múlva: megy ez, mint a karikacsapás, a vásárlás előtt pont útban van a hulladékgyűjtő…

Szóval megpróbáltuk, megszoktuk, csináljuk és megpróbáljuk továbbadni ezt a tudást a jövő fiataljainak is (valljuk be, nekik ez könnyebb lesz, mivel már nekik ez teljesen természetes), arról nem is beszélve, hogy a helyzet várhatóan egyszerűsödni fog.